A világ egy veszélyes hely. Ki tudná ezt jobban, mint a szülő. Hisz’ ő, nemes foglalkozásából adódóan már nem csak maga, hanem ivadéka miatt is kénytelen szembesülni nap, mint nap számos, végtelenül veszélyes helyzettel. A gyermeket védeni, óvni kell, minden esetben, tekintet nélkül arra, hogy hány éves, vagy hány ezer kilóméterre van tőlünk. A gyermek a szülő számára mindig gyermek marad. Ennek a legbiztosabb módja, ha úgy is kezeljük, mintha még öt éves lenne.

A fentiek valóságtartamát alátámasztandó, amerikai kultúrához való asszimilációs törekvéssel álljon itt, divatos kifejezéssel élve az apák napja csakzértsemmargójárahanem apropójából pár gyermeknevelési tipp felnőtt gyerek kezdő szülőinek:

• Mondjuk el neki, hogy ne ugorjon a metró, vonat, villamos, busz elé, ne menjen át a piros lámpánál, mivel egészen bizonyosan csak a vak szerencse és a csoda tartotta eddig életben minden egyes alkalommal, amikor nem együtt közlekedtünk. 
• Ha épp sötétedés után beszélünk vele és még nem ért haza, azonnal ígértessük meg vele, hogy hívjon minket, amint hazaér, mert addig nem alszunk. Legjobb azonban az utazás időtartalma alatti folyamatos, telefonos kapcsolat.

• Étkezni nem tud, szóval bátran mondjuk el neki, hogy reggelizzen, ebédeljen, vacsorázzon, különben nagy valószínűség szerint éhen hal.
• Nem tudja egyedül bezárni az ajtót, befizetni a számláit, eldönteni, hogy kit engedjen be a lakásba és kit nem, és úgy alles zusammen elkerülni a veszélyes helyzeteket. Ezeket minden adódó alkalommal, gondosan mondjuk el neki.
• Ha beteg, akkor bizonyosan életveszélyes állapotban van, ezért minden órában meg kell tőle kérdezni, hogy érzi magát. Sőt, miután a gyermek azt mondja, már jól van, a biztonság kedvéért kérdezzük meg tőle három hétig legalább naponta kétszer, hogy biztosan jól érzi-e magát.

• Ha véletlenül a gyermek ezek után még mindig arra adná a fejét, hogy valamiért önként felhív, akkor aggodalmunk jogos: előfordulhat, hogy nem fedtünk le valamit a fentiekből, ezért mindenképpen nyissunk a Mi a baj? kérdéssel. Ez a természetes felültés bizonyosan gördülékenységet és kellemes légkört biztosít egy minden nyomástól mentes beszélgetésnek.

• Ha a gyermek a mit ebédeltél, jól vagy, biztos nincs baj, otthon vagy-e már témák lefedése után esetleg szeretne valamit mondani a saját napjáról, ami teljesen valószerűtlenül, életveszélyes helyzetek folyamatos leküzdésén kívül mást is tartalmazott, például megdicsérték a munkahelyén, hallott egy érdekességet, olvasott valamit, amit szeretne velünk is megosztani, ne hagyjuk magunkat elterelni, ez mind nem fontos, biztosan valamit titkolni akar. Ilynekor a legjobb módszer, ha ragaszkdodunk A mi a baj? kérdés többszöri elismétléséhez. Semmiképp ne reagáljunk a gyermek témáira, így biztosan nem terelődik el a beszélgetés érdektelen irányba.

És ha valakinek a fenti tanácsok valamiért mégsem jönnének be, bónusz tippként javaslom megpróbálni elfogadni, hogy a felnőtt gyermek már nem szorul teljes mértékben szülői segítségére, mert akármilyen hihetetlen, magától is képes megérteni, hogy ha élni akar, akkor be kell szívnia a levegőt aztán meg kifújnia és így tovább.

Tehát, lehet, hogy ha picit elengedjük a görcsös anya/apatigris szerepet, akkor talán azt is észrevesszük, hogy milyen jó móka, hogy a gyerek már nem egy egysejtű szintjén van és lehet vele esetleg értelmesen beszélgetni is, ne adj’ Isten a tanácsát kikérni (aztán nem kell megfogadni, csak figyeljük meg mennyire örül neki, ha elhisszük róla, hogy ért valamihez).

Nem kell félni, ebbe az új, nagy gyerek - nagy szülő helyzetbe is bele lehet csempészni a féltés-óvás-nevelést, mert a nagy gyermeknek is jól jön, sőt bizonyos helyzetekben kifejezetten igényeli is ezeket, de csak okosan, mértékkel, nem az arcába tolva és pláne nem kéretlenül. Ez bizonyára nehéz, mert ilyenkor felébred a régi védelmező ösztön, amit, ha egyszer kiszabadult, nem egyszerű kontrollálni. Ilyenkor jöhetnek jól a fenti, kijózanító tanácsok.

Azonban akárhogy is sikerül megbírkózni a gyermek elengedési folyamatával, időnként sokat segít, ha hátradőlünk és élvezzük picit munkánk gyümölcsét: felnőtt a gyerek és nem halt bele. Mi kell más a boldog élethez?