Van valami egészen különleges a gitárszóló alá komponált anyázásban. Talán leginkább az, hogy minden racionalitásnak ellentmondóan idilli.

(Szabadon választható, "mintha csak ott lennél" típusú, hangulati aláfestés a   megnyomásával érhető el:)

Nyár van, az ablak nyitva és lágy szellő fújja be a szombati nagyváros hang, szag -és érzet-hullámát. A konyhában ülök, és minden érzékszervemmel próbálom befogadni a boldogságnak ezt az egészen fura tüneményét.

Minden nagyváros más. Máshogy vibrál, mások az érzetek, a szokások, az emberek. És persze teljesen más a hangulat. Néha egyből megszokja az ember, néha egy élet is kevés megérteni, felvenni, vagy éppen megszeretni a ritmust. Azonban van egy dolog, amiben minden nagyváros átlényegül valami egészen mássá. Pontosabban, egy pont, ahol teret és időt nem kímélve, nemre, korra, vallási hovatartozásra és nemi identitásra való tekintet nélkül olvad velünk egybe. Ez pedig nem más, mint a nyári szombat délutánok belső udvara. Legyen az Budapest, Róma, vagy New York (csak úgy teljesen véletlenül, nem is értem, miért ezek jutottak éppen eszembe), a belső udvar hangja mindenhol ugyan azt a ritmus lükteti.

Azt figyeltem meg, hogy attól függetlenül, hogy szeretem, vagy nem az adott élethelyzetemet az adott térben és időben, ez az a kép, amire - lehetek bárhogy és bárhol -, kivétel nélkül mindig erősebben dobban a szívem.

Most éppen azt hallgatom, hogy az anya korholja a szomszéd kisfiút, mert az nem eszi meg a húst, közben a srác a harmadikról próbálja már ötvenedszerre eljátszani a Szarvasvadászt, de az utolsó hangot nem tudja befogni, ezért mindig újrakezdi. A kis fehér kutyát megint kizárták a szeméttároló udvarra, és keservesen nyöszörög. A légkondi végre bekapcsolt és eszetlenül zúg. A mosogatás közben eltört egy tényér, amiért az apa kiabál a lányával az ötödiken. A mosógép éppen lejárt a szomszédban, a lift a szintünkön csilingel, miközben repülő zúg el felettünk. A távolban hajókürt szól.

Változhat a napszak vagy a hangszer, a zene (Rómában Puccini szólt a gitár helyett, otthon a szomszéd kisfiú hegedűjátékát hallgattam), de ez az az egyveleg, ami mindenhol egyet jelent teljes bizonyossággal: életet annak minden keserédes boldog valóságával együtt.